3. fejezet 1. rész Tanítás

A szemébe néztem, majd hangosan felnevettem.
- Ha valóban király akarsz lenni, meg kéne tanulnod lőni. Emellett van itt még valami. Azt állítod a katonák félelemből, vagy kötelezettségből vannak a király mellett. Ha tiéd lenne az íj, akkor a sárkányok melletted állnának. De miért? Tiszteletből? Ugyan! Kötelességből! Egy sárkányt már sikerült magad mellé állítanod. Ha király akarsz lenni, és támadást akarsz szervezni, akkor a sárkányok miattad álljanak melléd, és ne egy íj miatt, különben nem lennél különb a mostani királynál. Bizonyítsd be nekik, hogy miért álljanak melléd - mondtam neki.
- Ebben igazad van - nézett a földre - csakhogy, mint már mondtam, egy sárkány megszelídítéséhez is több év kellett! Mire annyit magam mellé tudnék állítani, hogy egy hadseregem legyen, addigra már nem lesz mit megmenteni! Az ország sorsa egyre nagyobb bajban van. Egyre több embert végeznek ki, vagy állítanak élhetetlen körülmények közé! Nincs idő! Nincs!
- Úgy beszélsz, mint egy hisztis kislány. Majd én segítek neked!
- Azt se tudom, ki vagy. Ráadásul, te még annyit se értesz a sárkányokhoz, mint én.
- Lehet, de te megtaníthatnál, és ketten mégis csak gyorsabban haladnánk.
- Félek, csak hátráltatnál.
- Tégy egy próbát! Vigyél magadhoz a sárkányokhoz.
- Mi vagyok én? valami térkép, hogy tudjam, hol vannak épp a sárkányok? Csak azért mert van egy sárkányom...
- Vele hol találkoztál?
- Az erdőben.
- Akkor, irány az erdő kedves idegen - mondtam, majd nevetve elindultam - ja, jut eszembe. Lehet, hogy kicsit más most az erdő, mint korábban.
- Hogy érted, hogy más?
- lehet, hogy egy kicsit leromboltam.
Az idegen nem szólt semmit, felpattant a sárkány hátára, majd felszállt, majd hamar vissza is jött.
- Hát, ha történt is valami az erdővel, akkor annak már nyoma sincs.
- Tessék? - csodálkoztam.
- Maximum pár ágat törhettél le, de innen azokat se látom.
- Ne hülyéskedj, fák dőltek ki, és a föld is beszakadt.
- Nem verted be a fejed, vagy szúrtad meg magad valamivel? Mint már említettem, az erdőnek semmi baja. Indulhatunk végre? - kérdezte, majd megragadta a karomat, és felhúzott a sárkányára, a következő pillanatban pedig már a levegőben voltunk, méterekre a földtől.
A szememet becsuktam, majd sikítani kezdtem. A szellő erőteljesen csapott az arcomba, a hajamat pedig teljesen összekócolta.
- Inkább nyisd ki a szemed, és ne szoríts ilyen erősen, alig kapok levegőt - szólt rám az idegen.
Kinyitottam a szemem, a látványtól pedig elállt a lélegzetem. Azt hittem, a földről nézni az eget, gyönyörű. De tévedtem. Az, ha a levegőből láthatom a földet, az is legalább annyira lenyűgöző látvány. Nem lehetett kivenni az egyedülálló fákat, fentről mind egy hatalmasnak tűnt, mintha valaki a magasból összefonta volna őket. A kastély sem tűnt már olyan hatalmasnak, és erősnek. Innen ez az csak egy kis építmény volt. A víz gyönyörű kék színében pompázott. A következő pillanatban egy kis fény csóva süvített végig az arcomon.
- Ez. Gyönyörű - mondtam meghatott hangon.
- Na de ideje a célra koncentrálni! - mondta, majd belehajtottunk az erdőbe.
Egy kisebb patak mellett szálltunk le a sárkányról, pont olyan helyen, ahova ők is járnak, hogy igyanak.
- Be kell vallanom valamit - mondtam, de nem is igen figyelt rám, a sárkányával foglalkozott - évekig laktam az erdőben, de nem hiszem, hogy itt annyira tolonganának a sárkányok.
- Mert rossz helyen kerested őket - válaszolt végre rám figyelve.
- Ami azt illeti, sosem kerestem őket. Néha találkoztam egy kettővel. Egyszer majdnem ott is hagytam a fogamat - gondolkoztam - ma.
- Na, és azzal a sárkánnyal hol találkoztál?
- A föld alatt!
Erre az idegen olyannyira elkezdett nevetni, hogy a következő pillanatban a földön ülve törölgette a szemét.
- Tudod, így fentről nézve téged, nem tűnsz egy királytípusnak - gúnyoltam ki, majd a kezemet felé tartva felsegítettem - Láttam a sárkányt! Biztosan a föld alatt él! Onnan van ez is - vettem elő az íjamat.
- Figyelj, idegen...
Van nevem- szóltam közbe.
- Rendben. Nekem is van. Tehát, talán hiba volt belemenni ebbe az egészbe. Úgy tűnik, te össze vissza beszélsz. Először azt állítod- sorolta nevetve - hogy leromboltad az erdőt, aminek láthatólag semmi baja - fordult oda egy fához, majd folytatta a mondanivalóját - még én is nagyobb kárt okozok, ha letöröm ezt az ágat, mint amit te állítottál - majd levágott egy nagyobb ágat - aztán azt mondod, hogy láttál egy sárkányt, ami a föld alatt él. Hát ez nevetséges!
- Nevess csak ki! De betudom bizonyítani! Induljunk arra - mutattam az erdő mélye felé.
- Megőrültél? Oda nem mehetünk be! Ki tudja, milyen sárkányok élnek ott!
- Mégis milyenek lehetnek? Te sárkányt idomítasz, nekem pedig engedelmeskednek ha meglátják az íjat. Nem hiszem, hogy félnünk kéne. A nevem pedig, Loreline. Nem betolakodó...
- Robert.
- Na, legalább a neved passzol a poszthoz, amit be akarsz tölteni - nevettem ki, majd elindultunk az erdő legsötétebb pontja felé.