1. fejezet Az erdő mélye 2. rész

Sikítva értem földet. Az eséstől bevertem a fejemet. Rá kellett eszmélnem, hogy most nincs időm arra, hogy ezzel törődjek, mert az életem múlik rajta. A sötétben tapogatózva az íjamat kerestem, amit hamarosan meg is találtam. Örömmel ragadtam meg az egyik felét. Nem lett volna értelme tovább keresni egy eltört íj másik felét, ezért eldobtam, majd felnéztem. Az üldözőmnek semmi nyoma sem volt. Nem jött utánam, legalábbis még nem. Életemben nem láttam még ilyen hatalmas sárkányt, főleg nem ilyen közelről. Ami pedig még különösebb, hogy az erdő mélyén, a sűrű fák közt egy ekkora sárkány nem képes megélni, hacsak...
Tovább gondolkoztam, mikor a lábam alatt a talaj mozogni kezdett, én pedig megbotlottam.
Hacsak ez nem egy olyan sárkány, ami nem a levegőben közlekedik, hanem a föld alatt. Létezhet ilyen?
Körbenéztem, gyorsan kellett cselekednem. A sötétben kezdtek kirajzolódni a vonalak, amit a szememnek köszönhettem, hogy elkezdett hozzászokni a sűrű sötétséghez. Balra tőlem úgy tűnt, van egy alagút, arra kezdtem el futni, mikor a hátam mögül éles kiáltással tört ki az új ellenségem. Rohantam, ahogy csak tudtam, és csak reménykedtem benne, hogy egyszer nem ér véget az út, amit választottam. Hallottam, ahogyan szorosan mögöttem halad, éreztem a hátamon végigfutó leheletét, ahogyan közeledik felém. Azt gondoltam, itt a vég, nincs kiút. A lábaim fáradni kezdtek, és szédültem. Másodperceken belül feladtam volna, mikor a talaj újból megnyílt a lábam alatt, majd beszakadt. Ismételten zuhanni kezdtem, de ezentúl puhára érkeztem. 
Éles fény fogadott ott, ahol éppen voltam, habár nem tudtam pontosan, hogy az ott, az hol van.
A kezemet a szemem elé tettem, míg meg nem szoktam újból az éles, különös fényt, majd egyszerűen lehidaltam a látványtól.  Pár méterre előttem egy hatalmas tölgyfa állt. Törzse hatalmas, vaskos volt. Tökéletesen kirajzolódott rajta minden vonása, s úgy tűnt a kérge ragyog. Minden egyes levele, ami a fán pompázott, sötétzöld, és arany színűen világított, ez adva az egész teremnek fényt. Minden zöld volt,  misztikus képet varázsolva a különleges helynek. A talaj alattam puha volt, talán a fűhöz hasonlít a legjobban, mégis sokkal hosszabb, puhább, és sűrűbb.
- Mi ez a hely? - jelentettem ki magamnak, majd elindultam a fa felé. 
Minden egyes lépéssel egyszer biztosabb voltam benne, hogy a levelek aranyból vannak. Egy egész királyságnak elegendő kincset rejtett ez a különlegesség. De mi szerepe van? Miért világít?
Ekkor hirtelen megnyílt felettem a plafon, majd a sárkány jött át rajta.
Gyorsan lefeküdtem a hosszú fűben, hátha észrevétlen maradhatok, és túlélem ezt a kalandot. De ha ez meg is történik, fogalmam sincs, hogy hogyan jutok ki innen. Felmászok a falon, vagy talán megtanulok repülni?
A sárkány a fához sietett, majd körbe járta, mintha csak azt vizsgálná, hogy minden levél a helyén van-e. Miután megbizonyosodott róla, hogy minden rendben van, fejét hajtva lefeküdt, és aludni kezdett a fa mellett.
A fényben minden egyes pikkelye csillogott, amit eddig, fent, a sötétben még nem láthattam. Amit korábban még nem vettem észre, azok a tüskék voltak, amik a hosszú farkából álltak ki. A nyaka körül is különös tüskék álltak ki, de ezek másmilyenek voltak. A háta sima volt. A szárnyai viszont hasznavehetetlennek tűntek. Lyukas volt, és sáros. Úgy tűnt, évek óta nem repült vele. A karmai hosszúak, és szintén sárosak voltak. Ezeket használhatta ásásra, ami egyébként nagyon jól ment neki. De mégis. Egy sárkány mit keres a föld alatt? Miért kezd el ásni, és hagyja ott a szabadságot nyújtó repülést? Ezernyi kérdésem lett volna, de sürgetett az idő. A lyuk alá sétáltam, és azon gondolkoztam, hogy mászhatnék ki innen. Legalább négy métert kéne ugornom ahhoz, hogy megtudjak kapaszkodni, és felhúzhassam magam. Még egyszer a sárkány felé pillantottam, mikor valami megragadt a szemem előtt. Ebből a szemszögből még nem láttam a fát, innen  úgy tűnt, van valami a törzsében. 
Lassan, óvatos léptekkel elindultam felé. A hatalmas lény ekkor már aludt. Az orrlyukából kiáramló levegő minden egyes fűszálat megmozgatott, ami előtte volt. Úgy tűnt, mintha a sárkánynak táncolnának.
Ahogyan közeledtem, egyre tágabbra nyílt a szemem, mivel megbizonyosodtam róla, hogy amit látok, az egy aranyszegélyes íj.
Több sem kellett. Szemet szemért elv alapján, odarohantam, majd mohón megragadtam az íjat, amire a fűszálak abbahagyták mellőlem a különös mozgásukat. Mind rendezetten állt a helyén. Odakaptam a fejem, de a behemót már nem feküdt ott.
Hátrafordultam, mire megint szembe találtam magam a vadásszal. Mélyen a fejembe üvöltött, éles fogait vicsorgatva, mire elsikítottam magam, és szaladni kezdtem, de ő oldalról fellökött, én pedig belekapaszkodtam az egyik tüskébe a nyakáról, majd szorosan átöleltem, ő pedig felfelé vette az irányt, és egyenesen kitört a föld alól, beomlasztva a különleges helyet, kidöntve az összes fát, ami az erdőben állt.
Félve nyitottam ki a szemem, még mindig a sárkány nyakán csüngve, ezentúl viszont a levegőben. Tisztán látszódott, az az erdő közepe felett vagyunk, méterekre a földtől. Alattunk minden beomlott. Az erdő mélye minden fát magába szippantott, lerombolva a központot. Nem tévedtem azzal, hogy a sárkány nem tud repülni. A következő pillanatban egyenesen a föld felé vette az irányt, én pedig újból sikítani kezdtem, hátamon a frissen szerzett zsákmányommal.