1. fejezet - Az erdő mélye

Milyenné válik egy olyan királyság, aminek az uralkodója igazságtalan, és folyamatos háborúba taszítja a népét? Hol a házakból rettegve lépnek ki az emberek, és ahol a legjobb védekezés a fürgeség.

Én ebben a világban élek. Örülnék, ha elmondhatnám, hogy az egyetlen probléma az élő helyünkkel, egy igazságtalan király. De sajnos nem. A mindennapjainkat hatalmas pikkelyes hüllők, sárkányok teszik elviselhetetlenebbé. Úgy vadásznak az emberekre, akár a  macskák az egerekre. A zsákmányaikat elviszik magukkal, azt pedig, hogy mi történik az elesettekkel pontosan, azt senki sem tudhatja, legfeljebb rövid időre.

A szüleimmel pár évvel ezelőtt fejvadászok végeztek. Halálukat követően én következtem volna, de elmenekültem az erdőbe, ahol sohasem találhatnak meg. 

Három éve élek a lombok között, megtanulva a vadászatot, és a rejtőzködést. Egyetlen fegyverem egy íj, melyet magam készítettem el.

A nevem Loreline, ez pedig az életem.

A felkelő  nap napsugarainak lágy érintése ébresztett fel egy újabb álomból, és hoztak vissza a megpróbáltatásokkal teli kegyetlen világba.

Egy hatalmas nyújtózással indítottam a reggelem, ahogy azt mindig is tenni szoktam, majd elindultam a víz nyerő forrásomhoz, egy kis patak felé, mely az erdőn keresztül húzódott végig. Az életemet megkönnyebbítené, ha ennek közelében élhetnék, ez azonban túlságosan veszélyes lenne az állatok miatt, akik szintén ide járnak friss vízért.

A kezemet a patakba dugtam, majd megmostam az arcomat. A nyakamon végigfolyó hideg víztől az egész testem libabőrös lett, majd kirázott a hideg. Inni kezdtem, amikor mozgást hallottam a hátam mögül.

Lassan az íjam felé nyúltam, ezt követően hirtelen mozdulattal pattantam fel a felhúzott íjammal, de senki sem állt mögöttem. Lejjebb eresztettem a kezem, mikor újból hallottam valamit, ezúttal a fák lombjai közül. Azonnal tudtam, hogy mit hallok.

Futni kezdtem úgy, ahogyan csak tudtam, vissza az erdő mélyébe, mikor egy éles sípoló hang mellett, megjelent egy sárkány, célpontjába helyezve engem. 

Egy előttem lévő hatalmas kő felé vettem az irányt, majd mikor elértem azt, átbukfenceztem rajta, majd az íjamat a levegőbe tartva lőttem egyet, ami majdnem eltalálta a sárkányt.

Mikor láttam, hogy célt tévesztettem, felálltam, majd újból futni kezdtem a rengetegbe. Abban reménykedtem, a sűrű fák megakadályozzák majd, hogy tovább kövessen.

Pár lépés után, úgy éreztem, megállhatok, hiszen sikerült leráznom a követőmet. Levegő után kapkodva estem a földre, majd nevetni kezdtem, mikor biztos voltam benne, hogy már nem követnek. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy sárkánnyal találom szembe magam, éppen emiatt nem vagyok még elég rutinos a menekülés legmegfelelőbb módjában.

A következő pillanatban ráeszméltem, hogy nem tudom, hogy hol vagyok. A sűrű lombok között csupán a madarak krákogása szűrődött át. Hátranéztem, de arra nem mertem menni, éppen ezért elindultam egyenesen, a sötétbe, hiszen ott biztosan nem találkozok óriás hüllőkkel, a többi állattól pedig nem kell tartanom, hiszen ezek után semmi sem lehet eléggé veszélyes. Vagy talán mégis?
Az idő egyre hűvösebbé vállt, és a fényviszonyok sem kedveztek többé. A hatalmas fák sötét ágai behálózták az egész terepet. Csupán egy-két fénycsóva jutott át rajtuk, minimális fényt adva. Az erdő itteni része kihalt volt és hátborzongató.
Úgy döntöttem, ideje vissza fordulnom, hisz ekkorra már valószínűleg a támadóm is eltűnt.
Megfordultam, de egy sziklában megbotlottam, a következő pillanatban pedig a földön találtam magam.
A szilárd talajba támaszkodva hamar felpattantam, és megtettem az első lépést a vissza vezető út felé, mikor egy pár sárga folt jelent meg előttem, majd tűnt el. 
Mocorgásra hátra kaptam a fejem, ahol újból a sárga fényeket láttam, majd az ismételten eltűnt.
- Ki van ott? - kiáltottam el magam, amit morgás követett. Tudtam, hogy újból egy sárkánnyal találkozok. De nem ugyan azzal, hisz ő idáig nem jöhetett be utánam. Akkor már nem lennék életben.
Az íjamhoz nyúltam, hogy támadásra kész legyek, közben folyamatosan kapkodtam azt, a hangokat követően. 
Oldalra léptem néhány lépést, mikor a lábam alól beszakadt a talaj, csapdát állítva nekem. 
A hangok ekkor megszűntek, nyitott szájjal figyeltem az eseményeket, bal lábammal félig a lyukban, mikor a két sárga szempár közeledni kezdett felém addig, míg nem volt benne egészen biztos, hogy a sárkány fejét látom. Hatalmas nagy feje volt, tetején két pár ijesztő szarvval. Fogait vicsorgatva nézett velem farkasszemet.
Legszívesebben sikítottam volna, de nem mertem. Helyette erősen megmarkoltam az íjamat, majd hirtelen mozdulattal a földbe szúrtam, amitől az teljesen beomlott, én pedig zuhanni kezdtem a mélybe.